ELEKTROMOSAUTO
ELEKTROMOSAUTO
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Bemutatkozunk

 

 

 

 

 

Tisztelt Látogató!

 

Az Elektromosauto Kft. több, mint 20 éve foglakozik Magyarországon elektromos járművek forgalmazásával, bérbeadásával, üzemeltetésével, szervízelésével.

Stratégiai partnerünk a lengyel Melex cég 44 éves tapasztalattal rendelkezik elektromos járművek gyártásában. Magyarországi, kizárólagos importőreként az Elektromosauto Kft. forgalmazza a Melex által kifejlesztett és gyártott termékeit, akár 1,25 tonna teherbírással.

 

 

 

 

 

Mivel mindkét cég hosszú múltra tekinthet vissza, ezért megfelelő tapasztalattal, illetve alkatrész és szervizháttérrel rendelkezik a járművek zavartalan működésének biztosításához.

Autóink az egyszerű és kiforrott technológiának köszönhetően rendkívül strapabíróak, és csak igen ritkán hibásodnak meg. Karbantartási igényük is minimális, üzemeltetési költségük alacsony. Jelentős részben használhatóak targoncák helyett, lényegesen kisebb anyagi ráfordítással.

 

 

 

 

 

Amennyiben bemutatkozásunk felkeltette érdeklődésüket, várjuk jelentkezésüket, hogy bővebbtájékoztatónkáttanulmányozása után személyesen is meggyőződhes-senek járműveink képességeiről!

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre